KitchenPorno

Újborok mustrája Sopronban

Csodaszép nők, finom ételek, eszméletlen jó borok

2015. november 22. - thomasbeard

 

bormustra_0.jpgKülönleges eseményen vehettünk részt e hét szerda este. Harmadik alkalommal került megrendezésre a Novemberi Újbor Mustra Sopronban. Fehér- és rosé borok, fantasztikusan egészséges borkorcsolyák, és csodaszép nők között tölthettünk egy estét, ahol a hangulat szinte tökéletes volt.

bormustra_1.jpg

A rendezvény szervezői mindent megtettek annak érdekében, hogy a vendégek jól érezzék magukat. A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának aulája impozáns teret biztosított a borászatoknak, akik kis standokon állították ki legújabb termésük eredményeit. Nem kis mennyiséggel kellett szembe néznünk, hiszen 14 borászat vonult fel (Vincellér, Taschner Bor és Pezsgőház, Lővér Pince, Iváncsics Pince, Winelife, Sterlik Pince, Bónis-Reiter Borászat, Fényes Pince, Kocsis Borászat, Jandl pince, Töltl Pince, Gangl Pince, Bruckner Borászat, Luka Pincészet). A 2500 Ft-os jegyárért korlátlan fogyasztás kaptunk, ami finoman szólva is durván olcsó.

bormustra_2.jpg

Az este a köszöntések után a Selmeci Társaság produkciójával folytatódott, ahol a diákhagyományok ápolói bordalokat adtak elő. A kiállítók között megtalálhattuk a Soproni Közgáz hagyományőrzőit, akik kedves és színes "kiállítással" fogadták a hagyományokra érzékeny vendégeket. (Részletesebben ezekről a szép dolgokról itt és itt olvashattok.)

bormustra_3.jpg

Nehéz helyzetben vagyok, mert ki szeretnék emelni legalább egy borászatot. Igyekeztem minél többet kóstolni, sok rosé-t ízleltem, és győztest is tudok hirdetni: a Winelife Rosé-ja volt a legkiemelkedőbb. Pontosan annyira savas, amennyire kell, gyümölcsös, de nem tolakodóan édes. Letisztult, modern design jellemzi a palackot. Bár nem a világ legnagyobb borászata, de folyamatosan növekednek. Nem is kell mélyen a pénztárcánkba nyúlni a boraikért: 1500 Ft környékén elérhetőek eme nemes italok. (Tudom, hogy a Tescoban van ötszázért is, de azért ne hasonlítsuk össze a gyönyörű arcú nőt az érdekes arcúval. :)

bormustra_4.jpg

bormustra_5.jpg

Miután a 19 órai kapunyitástól egészen éjfélig ott voltam, és alaposan megkóstoltam mindent, alig maradt időm és lehetőségem tisztességesen beszélgetni a borászokkal, így úgy döntöttem, hogy megszavaztatlak titeket a poszt végén.

bormustra_6.jpg

Az este folyamán két fantasztikus nő (Balázsi Anna és Halmai Andrea), a Soproforno gasztrokör két tagja kínált mindenkit különlegesen finom és szuperegészséges falatokkal. Amellett, hogy nyilván náluk kezdtem a "bejárást", megismerhettem két szupernőt is: kedvesek, intelligensek és nagyon elegánsak voltak. Bár szerintem az nem édesség, amiben nincs minimum 200 gramm kristálycukor, a citromkrémes-szőlős pitéjükkel azonnal levettek a lábamról (és a szemeik is szerepet játszottak abban, hogy elaléltam, de ezt most nem ragoznám tovább :). Egy dologban biztosak lehettek: még fogtok velük itt találkozni. Addig pedig egy kis olvasnivalót róluk itt és itt találtok.

Fantasztikus este volt, amire remélem jövőre is el tudunk menni. Nagy köszönet illeti a szervezőket és Kulbert Gábort!

A bejegyzés trackback címe:

https://kitchenporno.blog.hu/api/trackback/id/tr818092748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CharlesofWord 2015.11.22. 17:21:55

Valóban nagyon jó és színvonalas rendezvény volt, remélem, még lesz ilyen!

Lővenbrau 2015.11.22. 22:56:33

Hát elég sovány a képfelhozatal... Kifogyott a film a szmenából ? :-)

thomasbeard 2015.11.22. 23:08:36

@Lővenbrau: Hajaj! Inkább többet volt pohár a kezemben, mint a gép. :)

Lővenbrau 2015.11.22. 23:14:11

@thomasbeard: :-) Na ezért nem mentem én még a környékre sem.... :-)
süti beállítások módosítása