A mai napon - sajnos - az időjárás nem kedvez az ünnepi hangulatnak. Sőt, semmilyen hangulatnak nem kedvez. Ha kinézek az ablakon, csak azt látom, hogy mindenki bent van a házában, felkapcsolták a villanyokat és lomhán hömpölyög a füst a kéményekből. Gondolom van köztük olyan, aki szintén elfelejtette, hogy ma zárva lesznek a boltok és nem vásárolt be rendesen, illetve nem nézte meg az időjárás-jelentést és nem sejtette, hogy ma a házába kényszerül. Így eljött az ideje annak, hogy az otthon fellelhető maradékokból készítsünk egy gözölgő, édes, pihepuha desszertet, ami úgy felmelegíti a lelket és a testet, hogy egyáltalán nem bánjuk már ezt a szürke és szeles kinti világot.

Ez az édesség pedig a kenyérpuding. Már az ókori Egyiptomban is készítették, illetve a rómaiaknak is volt hasonló ételük. A középkor szűkös kínálatában az emberek nem tehették meg, hogy bármit is kidobjanak, így a kenyérpuding rendkívül népszerű lett a szegényebb családokban. Könnyen variálható, édesen és sósan is elkészíthető. A 18. században még gyógyételnek is tartották, mivel rendkívül könnyen emészthető. Manaság is rendkívül divatos, különösen az angolszász vidékeken, de elvesztette szegényes jellegét a bővülő összetevőknek és ízletes szószóknak köszönhetően.

Én most visszatérek a gyökerekhez, és egy brutál szegényes változatot készítettem, ami így is mennyei. Nem tettem mást, mint belenéztem a hűtőbe és a kamrapolcokra, és a következőket találtam.

• 250 g száraz kenyér (egész pontosan 254 g volt :)
• 150 g kristálycukor
• 2 csomag vaníliás cukor
• 100 g kókuszzsír (természetesen használható margarin vagy vaj is, de most ezt vettem ki a frigóból)
• 2 db tojás
• 500 ml tej
• 200 g aszalt szilva
• 1 csapott evőkanál fahéj (kellett volna, de nem találtam, ezért fahéjas garam masalát használtam)

Jó eséllyel ezek közül minden van otthon, ha nincs, az sem baj, mivel a tejen kívül szinte bármelyik összetevő helyettesíthető valami mással (aszalt szilva helyett bármilyen másik aszalvány tökéletes, kenyér helyett tökéletes a kifli vagy a kuglóf, és így tovább).

Ennyire egyszer lesz a dolog. Az aszalványt tedd egy kisebb hőálló tálba és öntsd fel forró vízzel (elég, ha ellepi a víz). Kockázd fel a kenyeret (én a kenyér héját is rajta hagytam, de nem kötelező), és dobd be egy nagy tálba. A zsiradékot egy lábosban olvaszd fel, majd öntsd hozzá a tejet és langyosítsd fel (nem kell forrósítani, sőt!). Keverd hozzá a cukrokat, a fahéjat, majd a felvert tojásokat is. Ezt az édes keveréket öntsd a kockákra negyed órára úgy, hogy kb háromszor-négyszer átkevered. Van időd bekapcsolni és előmelegíteni a sűtőt 180 fokra, majd kivajazni egy hőálló tálat.

Ha letelt a negyed óra, akkor nyomkodd szét az eleve szétázott kenyérdarabokat (Anna Olson erre a célra egy krumplinyomót használt, én csak a fakanalat, így maradtak benne rusztikus darabok). Öntsd le a vizet az aszalványodról és keverd a tejes-kenyeres trutyihoz (ha nagynak érzed a darabokat, akkor előtte aprítsd fel őket). Az egészet öntsd át a kivajazott tálba és mehet is a sütőbe 40 percre. Az idő lejárta után vedd ki a sütőből a remekművedet és tedd félre negyed órára (kell egy kis pihenés neki, mert ezután már könnyen kiszedhető a formából). Innentől kezdve nincs más hátra, mint egy tányérba kanalazni a finomságot és jól megenni. Olcsó, egyszerű, mennyei.